Pályázatok és beszámolók

Juhász Nikolett gyakornoki beszámolója

2017. 06. 16.

„Te magad légy a változás, amit látni szeretnél a világban.”

Mahatma Gandhi szavaival a fejemben küldtem el a jelentkezéshez szükséges dokumentációkat.

Így kezdődött. És így is lett vége, mert első jelentkezésem alkalmával elutasították pályázatom. Nem adtam fel, másodszorra is jelentkeztem. Ez idő alatt lediplomáltam és hatalmas örömmel fogadtam, hogy pozitív elbírálásban részesítették gyakornoki pályázatom.

Így folytatódott. A gyakornoki programot megelőző hónapokban és hetekben lázasan készültem. Igyekeztem minden szükséges iratot elkészíteni, elküldeni. Majd végre eljött az a nap is, mikor a repülő felemelkedett és elvitt a harminc napig tartó kihívásokkal, kalandokkal tarkított Brüsszelbe.

Gondolatok és vélemények sokszínűsége fogadott, európai volt. Az Európai Parlament céltudatosan halad előre, miközben szem előtt tartja a környezetvédelmi megállapodások, technológiai újítások fontosságát. Igyekszik példát mutatni, nyitott lenni úgy, hogy közben a jövő ingoványos, de kihívásokkal teli útját tapossa. Ez az, amit láthattam és tapasztalhattam a napi teendők mellett azokon az üléseken, tárgyalásokon, melyeken jelen voltam. REGI és TRAN bizottsági ülésekkel részletesebben foglalkoztunk. Részese lehettem a Kisebbségi média erősítése Európában nevű konferencia szervezésében is. Itt megtudhattuk, hogy milyen kihívásokkal, illetve nehézségekkel teli munkát folytatnak a felvidéki, délvidéki, kárpátaljai és erdélyi médiában dolgozó szakemberek. Az Európai Parlament többi gyakornokával együtt, Magyarország Európai Unió melletti Állandó Képviseletén is fogadtak bennünket.

A szorgos hétköznapok mellett sikerült időt szakítani Belgium megismerésére is. Ebben segítségemre volt kitűnő gyakornoktársam is, valamint az ICA (Institute of Cultural Affairs) lakói is. A macskaköves, turistáktól hemzsegő brüsszeli utcák rengeteg új élményt nyújtottak, a Grand-Place magával ragadó részletei vagy az Atomuim nagysága ámulatba ejtett. Mindezek mellett szerettem volna többet látni ebből a területileg aprócska országból, ezért vonatra szálltam és megismertem Belgium másik legfontosabb városát, Antwerpent, a középkort megelevenítő Brugget, az Északi-tengerpartján fekvő Oodstendet, a középkorban legnagyobb és leggazdagabb Gentet és végül, de nem utolsó sorban az aprócska Dinantot.

A tömérdeknyi élmény és kaland mellett gazdagabb lettem új barátokkal. A parlamenten belül fontos kapcsolatokra tettem szert, bepillantást nyerhettem az asszisztensek, Deli Andor képviselő úr fontos munkájába. Az európai intézményekben dolgozó többi gyakornok feladatait is megismerhettem az ICA lakótársaimon keresztül.

Most már a sok új tapasztalattal térek haza, a Vajdaságba. Úgy gondolom, hogy sikerült megtenni az első lépéseket egy új irányba.

Szeretném megköszönni a gyakornoki program ideje alatt tartó közös munkát a Deli Andor képviselő úrnak, az asszisztenseknek és az EPP frakció többi gyakornokának.

Tisztelettel,

Juhász Nikolett