Regionális politika

Kiállítás az EP-ben a Duna jegyében

2016. 11. 15.

Az Európai Parlament brüsszeli épületében ma fotókiállítás nyílt Deli Andor vajdasági EP-képviselő szervezésében „Duna, művész, utazó, szemtanú” címmel. A megnyitón jelen volt Pásztor István, a Vajdasági Parlament elnöke, Jadranka Joksimović, Szerbia EU-integrációval megbízott minisztere, valamint több EP-képviselő. Deli Andor üdvözlő beszédében elmondta: a Duna Európa egyik fő jelképe, amely fontos szerepet játszik az emberek összekötésében, valamint fontos a turizmus szempontjából is.

Pásztor István köszönetet mondott Deli Andornak a meghívásért és a kiállítás megszervezéséért. Beszédében kiemelte: „Európa nagy változásokon megy keresztül, remélhetőleg ezúttal a változások nem fognak károkat okozni nekünk. Másrészt, fontos nap ez a mai, nem csak a kiállítás miatt, hanem azért is, mert a Szerb Haladó Párt (SNS) az Európai Néppárt tagja lett”.

Jadranka Joksimović miniszter asszony elmondta: a Duna fontos szerepet játszik az emberek és népek együttműködésében. Kiemelte, Szerbiának ki kell használni az EU által nyújtott lehetőségeket, az IPA-alapokat, a Duna-stratégiát, valamint fontosnak tartotta elmondani, hogy Szerbia továbbra is elkötelezett az EU-integráció mellett.