Pályázatok és beszámolók

Nyilas Ágnes beszámolója a gyakornokságról

2018. 10. 26.

Egyetemi tanulmányaim során alkalmam volt az Európai Unió működéséről, hatásköreiről és intézményrendszeréről tanulni. A gyakornoki programnak köszönhetően most az elméleti tudás mellé gyakorlati tapasztalatokat szerezhettem.

Izgatottam érkeztem a belga fővárosba. Ezt megelőzően Brüsszelt három dologhoz kötöttem, amelyek – hamar kiderült – valóban tökéletesen jellemzik a várost: a csokoládé, az Európai Unió és a multikulturalizmus.

Négy hetet töltöttem el az Európai Parlamentben, Deli Andor képviselő úr irodájában dolgozva. Félve, de nagy tudásvággyal érkeztem, és nem csalódtam.

Ittlétem alatt belátást nyertem a TRAN – a Közlekedési és Idegenforgalmi Bizottság munkájába. Megtapasztaltam, hogy a képviselők  mennyire felelősségteljesen és mekkora odaadással végzik munkájukat. Az üléseken mindennapjainkat érintő közlekedési és idegenforgalmi akadályokra keresik a megoldásokat, miközben néha szinte lehetetlen a közös nevezőt megtalálniuk országuk és többi tagállam gazdasági érdekei  között. Gyakoriak ezért a kompromisszumok.  A cél biztosítani az Európai Unió stabilitását és a fejlődőképességét.

Külön örülök, hogy közvetlen belátást nyertem a Nyugat- Balkáni országok, különösen pedig Szerbia eurointegrációs folyamatába.

Gyakornokságom hivatalos része mellett a kikapcsolódásra is volt időm. Megnéztük Brüsszel főbb nevezetességeit, megkóstoltuk a belga sült krumplit és söröket. Ellátogattunk a NATO állandó magyar képviseletéhez, ahol Nagy Zoltán fogadott bennünket.

Ittlétem alatt részt vehettem a Szerb Nagykövetségen megszervezett Vajdasági napon valamint a Kárpátaljai napokon a brüsszeli Balassi Intézetben, ahol a kárpátaljai magyar kisebbségek helyzetéről esett szó.

Úgy érzem, egy hónap kevés idő ahhoz, hogy az Európai Unió egész rendszerét megismerjük, de elég ahhoz, hogy az EU lényegét megértsük, az alappilléreit megismerjük.

Gyakornokságom végére döbbentem rá arra, hogy az egy hónap sokkal többet nyújtott számomra, mint vártam. Amellett, hogy testközelből láthattam az Európai Parlament munkáját, új ismeretekre tettem szert olyan témákban, melyekben eddig nem volt különösebb tudásom. Komoly kapcsolati tőkére tettem szert és más kultúrákat és szokásokat ismertem meg. Tökéletesítettem angol és német nyelvtudásomat. Elhatároztam, hogy amint hazaérkezem, elkezdem tanulni a francia nyelvet.

Szeretném megköszönni Deli Andor képviselő úrnak a lehetőséget, hogy itt lehettem, az asszisztenseinek pedig, hogy mindenben  segítségemre voltak és bármilyen kérdéssel fordultam hozzájuk.

Egy életre szóló élménnyel gazdagodtam.

Nyilas Ágnes