Közlekedés és turizmus

A nyugat-balkáni térség infrastruktúrájának fejlesztése haladjon párhuzamosan a régió uniós

2020. 09. 21.

Az Európai Parlament (EP) Közlekedési és Turisztikai Szakbizottsága (TRAN) jelentést készít a transzeurópai közlekedési hálózatok (TEN-T) jövőre esedékes felülvizsgálatáról. Deli Andor vajdasági fideszes EP-képviselő a szakbizottságban bemutatott tervezettel kapcsolatban elmondta: célja, hogy a készülő jelentésbe módosítási javaslatokkal olyan elemeket építsen be, amelyek a magyarországi és a határokon átívelő projektek megvalósítását segítik. Kiemelte: fontos felhívni az Európai Bizottság figyelmét arra, hogy a TEN-T rendelet ne csak az uniós, hanem a tagság felé haladó nyugat-balkáni térség jobb bekapcsolását is szorgalmazza.

,,Jövőre lesz esedékes az úgynevezett TEN-T közlekedési hálózatok felülvizsgálata, ezért az EP közlekedési szakbizottságában egy jelentést készítünk, amelynek célja, hogy előre jelezzük az Európai Bizottságnak az általunk fontosnak tartott elemeket. Fontos, hogy megerősödjön Közép-Kelet Európa gazdasága, ez pedig elképzelhetetlen erős közlekedési infrastruktúra nélkül. Ehhez adják meg a keretet a TEN-T hálózat és a hozzá kapcsolódó uniós pénzügyi alapok. Mindezért fontosnak tartottam, hogy régióból érkező képviselőtársaimmal karöltve javasoljuk a Via Carpathia nevű, az EU keleti határa mentén, a Baltikumtól Magyarországon át Görögországig futó útvonal felvételét a fő közlekedési folyosók sorába” – mondta a képviselő.

Deli Andor kiemelte, fontos felhívni az Európai Bizottság figyelmét arra, hogy a TEN-T rendelet ne csak az uniós, hanem a tagság felé haladó nyugat-balkáni térség jobb bekapcsolását is szorgalmazza, hiszen a tagjelölt államok gazdaságilag máris az uniós piac részét képezik, amit a közlekedési infrastruktúrának is követnie kell. „Az áru és emberek szabad mozgása elképzelhetetlen jó utak és vasutak nélkül” – mondta a vajdasági politikus a készülő jelentés kapcsán.