Közlekedés és turizmus

A regionális közlekedési konferencia Szófiában (felszólalás)

2017. 03. 24.

Nagyon örülök, hogy egy ilyen regionális jellegű tanácskozásra itt Szófiában kerül sor. Annak is örülök, hogy különös figyelmet fordítanak a Nyugat-Balkán tagjelölt országaira, valamint a Keleti Partnerség államaira. Az Európai Parlament is nyitott erre az új regionális megközelítésre és nagyon szívesen tekintünk beszélgetőpartnerként a szomszédos országokra a jövőbeli tárgyalások alkalmával. Az Európai Parlament azon intézmények egyike, amelyekben a bővítés nagy támogatást élvez. Tegnap hallottam Biztos asszonyt a Nyugat-Balkán országainak Közlekedési Közösségeiről beszélni és egyetértek abban, hogy további lendület adható ezen országoknak azzal, ha felkészültebbekké tesszük őket. A közlekedés, a kapcsolattartás és hozzáférhetőség nem tud a bővítéssel kapcsolatos politikai akaratra várni. Ezen országoknak már most törekedniük kell ezekre, ez nem csak az ő érdekük, ez ugyanolyan fontos az egész TEN-T hálózat számára, hogy elérjük a „folyosó-hatást”. Amit hiányolok, különösen a tegnapi miniszteri találkozó fényében, az a láthatóság. Az EU láthatósága, mint a fő támogatója a tagjelölt országok erőfeszítéseinek az infrastruktúrájuk kiépítésében, itt a láthatóság alatt nem a szakértői és adminisztrációs szintet értem, hanem az átlagpolgárra gondolok. Meg kell magyaráznunk, hogy mi van folyamatban, mik a tervek és milyen pénzekre van szükség. Erre azért van szükség, mert azokat az információkat, melyeket tegnap kaptunk, hogy őszinte legyek nem látom a napilapokban, annak ellenére, hogy a polgárok szeretnének erről többet tudni, hiszen ők a fő haszonélvezői az új infrastruktúrának. Úgy gondolom, hogy szükségünk van egy komoly és konkrét cselekvési tervre, melyet az Európai Bizottság és a nyugat-balkáni országok közösen készítenének, hogy ebben a tekintetben legyen változás. Itt az új Közlekedési Közösség is segíthet. Tegnap sokat beszéltünk a technikai segítségnyújtásról, az ismeretterjesztésről, a kapacitás növelésről és természetesen a finanszírozásról is. Nemcsak a szomszédos államokkal kapcsolatban, hanem a kohéziós államokkal kapcsolatban is. A források elegyítése az új „menő” fogalom, ami az EFSI bevezetésénél jelent meg. Nem fogok újat mondani azzal, hogy az Európai Parlament meglehetősen szkeptikus volt amikor a CEF forrásokat csökkentették, hogy legyen hely a költségvetésben az EFSI-nek – valamint ott van az a gondolat, hogy meghosszabbítják 2020 után. Őszintén hiszem, hogy az Európai Parlamenti képviselők valamint a kohéziós tagállamok sokkal több információt és több elemzést igényelnek az EFSI-ről, ahhoz, hogy teljeségében elfogadják. Valamint biztosak lehetünk abban, hogy a BREXIT is nagy valószínűséggel hatással lesz a jövőbeni kohéziós politikára. Tehát van sok új eszközünk, ami kiváló és nagyon szükséges, de van rengeteg kérdést is, amelyekre választ kell adni a lehető leghamarabb.