A Bizottság ne a látássérültek rovására erősítse hatalmát

Az Európai Parlament tegnap esti plenáris ülésén tárgyalt a Marrakeshi Szerződésről, mely a látássérült személyekre vonatkozó kivételekről rendelkezik a szellemi tulajdon terén. Kósa Ádám fideszes EP-képviselő arra kérte a Bizottságot: tegyen meg mindent annak érdekében, hogy minél hamarabb összhangba hozza az uniós jogot a szerződés rendelkezéseivel. Így valósulhatna meg ugyanis, hogy a látássérült és olvasási képességükben korlátozott személyek akadálymentesen hozzájussanak a kulturális termékekhez.

Kósa Ádám a Fogyatékosságügyi Munkacsoport társelnöke idén februárban fordult az Európai Bizottsághoz azzal a kérdéssel: mikor tervezik előterjeszteni azt a jogalkotási javaslatot, mely összhangba hozná az uniós jogot a Marrakeshi Szerződéssel. Az európai uniós tagállamok – köztük hazánk is –  ugyanis kezdettől fogva támogatták a látáskárosultak és az olvasási képességükben korlátozott személyek nyomtatott művekhez való hozzáférésének elősegítését célzó nemzetközi kezdeményezést, amelynek mielőbbi alkalmazhatósága alapvető fontosságú a látáskárosultak és gyengénlátók számára. „A Bizottság válasza alapján kiderült, hogy az EB nem végezte el a házi feladatát: az elmúlt évben sem jött elő olyan dokumentummal, ami megnyugtató módon és a későbbi problémákat, implementálási akadályokat kiküszöbölve rendezte volna a helyzetet” – mutatott rá Kósa Ádám.
 
A néppárti politikus emlékeztetett: Magyarországot sokszor vádolták azzal, hogy erőpolitika zajlik a jogalkotásban, képmutató módon most mégis az Európai Bizottság ragaszkodik a kizárólagos hatáskörhöz a tagállami szabályozás rovására. Kósa reményét fejezte ki, hogy ez nem jelenti azt, hogy az Európai Bizottság amellett van, hogy a művek felhasználása végül valahogy mégse legyen ingyenes, amennyiben az egész téma olyan vetületet kap, miszerint ez a szabályozás a kereskedelem része, hiszen az egyezmény egyik sarokköve éppenséggel a művek szabad, akadálymentes felhasználásának terjesztésében feladattal rendelkező non-profit szervezetek szerepének erősítése. Kósa sürgette a Bizottságot, hogy mielőbb szolgáljon kézzelfogható eredménnyel a látássérültek számára, hogy a folyamat felgyorsuljon.
 
"A vitát végighallgatva megdöbbentő, hogy a máskor az emberi jogokért aggódó liberálisok egyetlen képviselője sem emelt szót a látássérült társainkért – ez bizony kettős mérce!" – hívta fel a figyelmet Kósa Ádám.
 
A vitában Kósa Ádám álláspontját támogatta Csáky Pál, a Magyar Közösség Pártjának EP-képviselője, aki elmondta: fontos, hogy a Marrakeshi Szerződést a tagállamok is ratifikálják, különös tekintettel a határon túli magyar látássérült uniós polgárok jogaira, akik számára lényeges, hogy a magyar nyelvű szövegeket ne csak egy adott országon belül, hanem a határokon túl is elérjék.
 
Kósa Ádám Bizottsághoz intézett kérdése az alábbi linken érhető el.