Közlekedés és turizmus

Az Európai Unió cserben hagyta a fuvarozókat

2020. 07. 14.

Az Európai Parlament plenáris ülése a mobilitási csomag néven ismerté vált, a közúti fuvarozási szektorra vonatkozó jogszabály-csomagról szavazott. ,,A jóváhagyott jogszabályok a közép- és kelet-európai fuvarozási vállalatok versenyképességének csökkenését fogják eredményezni, amelynek a haszonélvezői a harmadik országbeli fuvarozók lehetnek. Ez egy rövidlátó és ésszerűtlen döntés, amellyel Európa még kiszolgáltatottabbá fog válni” – fejtette ki véleményét Deli Andor fideszes EP-képviselő a mobilitási csomag szavazási eredményeivel kapcsolatban.

,,A mobilitási csomagot támogató tagállamok szem elől tévesztik, hogy az elfogadott jogszabályok nem csak a közép- és kelet-európai tagállamok fuvarozóit hozzák hátrányos helyzetbe, de az egész belső piacot gyengítik, és veszélyeztetik az európai áruszállítás akadálymentes működését. Az elfogadott javaslatok bürokratikus többletterhet fognak jelenteni, kiváltképpen a kis-, és középvállalkozások számára, ami a versenyképességük csökkenéséhez, és ezáltal a harmadik országbeli fuvarozók térnyeréséhez fog vezetni” – mondta el a fideszes politikus.

,,A nyugati tagállamok célja kezdetektől fogva az volt, hogy az általuk már alkalmazott protekcionista intézkedéseket uniós jogszabályi szintre emeljék, amelyek célja a közép- és kelet-európai versenytársak visszaszorítása. Hiába tettünk meg mindent az elmúlt három évben, az észérvek süket fülekre találtak” – tette hozzá Deli.

,,A koronavírus-járvány megmutatta Európa sebezhetőségét. A mobilitási csomag pedig csak tovább fogja növelni a kiszolgáltatottságot annak ellenére, hogy a válság rámutatott az uniós közúti fuvarozók fontos szerepére az ellátási láncban. Sajnos egyesek sosem tanulnak a hibáikból, a mai szavazás ennek az ékes bizonyítéka” – zárta Deli.