Közlekedés és turizmus

Fejleszteni kell a közlekedési folyosókat!

Fejleszteni kell a közlekedési folyosókat!

2016. 06. 22.

A holland soros elnökség égisze alatt június 20-a és 22-e között Rotterdam városa adott otthont az idei TEN-T közlekedési korridor napoknak. A háromnapos rendezvényen – melyen idén több mint 3000 fő vett részt – az Európai Unió jogalkotói és a közlekedési szakma képviselői a fenntartható és multimodális közlekedés jövőjére keresték a megoldást. A nyitóbeszédek folyamán Maroš Šefčovič energiaügyi biztos, az Európai Bizottság alelnöke, Violeta Bulc közlekedési biztos és Melanie Schultz van Haegen, a holland környezetvédelmi és infrastruktúráért felelős miniszter is ismertették véleményüket a témában.
 
A délutáni intézményközi vitán, melyen az uniós intézmények képviselőin túl a tagállamok miniszterei és államtitkárai voltak jelen, a jövőbeni kihívásokról és lehetőségekről folyt az eszmecsere. Deli Andor, az EP egyetlen magyar résztvevője rámutatott: „A TEN-T folyosók fogalma mára önálló márkanévvé fejlődött, melynek fontos szerepe van Európa közlekedési infrastruktúrájában". Ehhez járulnak hozzá az évről évre tavasszal megrendezett TEN-T napok, ahol a szakma és a politikum kapcsolatából születnek a jövő közlekedési projektjei. „Ez a megjelenés, vizibilitás fontos ahhoz, hogy befektetőket találjunk a költséges közlekedési projektekhez. Ugyanakkor fontos az információcsere, a helyi és regionális szintek és érdekcsoportok bevonása ebbe a folyamatba és a lehetőségek megismertetése a résztvevőkkel. E nélkül nem tudjuk megsokszorozni a közlekedési befektetéseket és új tőkét bevonni a fejlesztésekhez” – zárta felszólalását Deli Andor.
 
A vajdasági származású képviselő a TEN-T napok keretén belül több bilaterális találkozón is részt vett. Egyeztetett a magyar és a nyugat-balkáni szempontból fontos korridorok koordinátoraival, Karla Peijs-szel, a Rajna-Duna korridor, illetve Matthieu Grosch-sal, az Orient East-Med korridor koordinátoraival, Ivan Brajović-csal, Montenegró közlekedési miniszterével, illetve a szerb közlekedési tárca államtitkárával, Miodrag Poledica-val.
 
Deli Andor az esemény alatt ellátogatott az RFC7 név alatt nyilvántartott vasúti teherszállítási korridor kiállítóstandjához is, ahol a MÁV jelenlévő képviselője beszámolt a 7 tagállamot, köztük Magyarországot is magába foglaló teherszállítási folyosó fontosságáról, annak működéséről és a jövőbeni terveikről.