Jó közlekedés nélkül nincs közös Európa

Jó közlekedés nélkül nincs közös Európa, jelentette ki Antonio Tajani, az Unió közlekedési biztosi posztjának várományosa az Európai Parlamentben megrendezett bemutatkozó meghallgatásán hétfőn este. Tajani, az új biztosjelölt a távozó francia Jacques Barrot-t váltja ezen a poszton. Barrot ezzel egyidőben átveszi a bel- és igazságügyi biztosi posztot Franco Frattinitől, aki az új Berlusconi-kormány külügyminisztere lett Olaszországban. – Barsiné Pataky Etelka sajtóközleménye.

Barsiné Pataky Etelka fideszes európai parlamenti képviselő megköszönte Barrot alelnöknek a jó együttműködést, amely mind az európai közlekedés-poliltika felülvizsgálata, mind a Galileo program kapcsán a közös munkával sikere vezetett az elmúlt években. Barsiné Pataky Etelka az EP közlekedési bizottságának magyar tagjaként ugyanakkor bizalommal tekint Tajani új kijelölt közlekedési biztos tevékenységére, amit a hétfő esti meghallgatás is megerősített. Antonio Tajaninak az elkövetkezendő év során nagy kihívásokkal kell szembenéznie, elsősorban a közlekedés klímaváltozásra gyakorolt hatása, és az ebből eredő új szabályozások miatt. Hasonlóan sokat vár a közlekedési szakma is az új biztostól az olajárrobbanás kapcsán is, amely a közlekedési szektor égészét sújtja, de különösen például a közúti fuvarozókat.

A meghallgatást követően Barsiné Pataky Etelka kijelentette: maximálisan azonosul az új biztosjelölt felfogásával miszerint „jó közlekedés nélkül nincs közös Európa”. A helyzet ma nagy kihívásokat mutat. Nem lesz könnyű feladat az üzemanyagárak kiváltotta demonstrációknak megfelelni, vagy például a klímaváltozással kapcsolatos közlekedést érintő intézkedésekhez megnyerni az érintetteket.

Antonio Tajani az elkövetkezendő időszakra hét különböző feladatot jelölt meg, amelyeket előde Jacques Barrot indított el, és amelyeket végig akar vinni. Kiemelte az egységes európai égbolt programját, amely különösen a klímaváltozás miatt kap fontosságot. Ehhez kapcsolódóan beszélt az egységes légiirányítást biztosító uniós SESAR program megvalósításáról is.

Tajani bejelentette, hogy az Európai Bizottság hamarosan szintén közzéteszi a környezetbarát közlekedési csomagot, amely elsődleges célként szintén hozzájárul a klímaváltozás hatásainak a csökkentéséhez.

Barsiné Pataky Etelka szerint húsbavágó téma lesz a közlekedés külső költségek beépítése az árakba. Emlékeztetett: az európai útdíjkivetésről szóló Eurovignette irányelv tárgyalásakor indítványt nyújtott be arról, hogy a költségek internalizásálát nem csak a közúton, hanem minden közlekedési módban meg kell vizsgálni, és most örül, hogy ezt a kijelölt biztos is így látja. Az internalizáció nem jelentheti ugyanakkor egyik vagy másik közlekedési ág büntetését, például a nehéz tehergépkocsik esetében, hanem sokkal inkább a társadalmi költségek beépítését az árakba, a vasút esetében ez elsősorban a zajt jelenti, a tehergépkocsik esetében az euromatrica irányelv felülvizsgálatát.

Barsiné hozzátette: az elkövetkezendő időszakban erre a szabályozásra különösen oda kell figyelni, hiszen Magyarország tranzitország, és a torlódás, a légszennyezés, a zaj hatása az itt lakókat érinti. Ugyanakkor a fuvarozóinknak meg kell tudni élni a piacon. A fideszes képviselőasszony nem tartja helyesnek, ha a kormány a már eddig többször elhalasztott elektronikus díjszedési rendszert jó tanuló módjára az unió által kitűzött határidő előtt akarja bevezetni. Egyrészt látszik, hogy új szabályozások lépnek életbe, másrészt az útdíjszedés nem lehet pusztán a költségvetés egyik vagy másik zsebét gazdagító bevétel. Barsiné szerint ez egy sokkal érzékenyebb, több szempontot, társadalmi egyetértést megkövetelő, és ahogy Antonio Tajani is mondta, stratégiai strukturális döntés.

Barsiné Pataky Etelka elmondta, csak üdvözölni lehet Tajani hozzáállását, hogy a közlekedés költségeit, díjait, árát a teljes gazdasági környezet, az adózás és egyéb közterhek keretei között kívánja vizsgálni.

Tajani nemrégiben egy szűk körű munkavacsorán kifejtette Barsinénak, hogy a Galileo műholdas navigációs rendszer kiemelt prioritást kap. Barsiné személyesen üdvözölte, hogy a kijelölt közlekedési biztos hétfőn is kijelentette: a Galileo számára teljes prioritást élvez, és ehhez kérte az elkövetkezendő időszakban az Európai Parlament támogatását is.