Magyarország példamutató erőfeszítéseket tesz a fiatalkori munkanélküliség leküzdésére

A fiatalok munkanélküliségének helyzetét és az Ifjúsági Garancia kérdését vitatta meg az Európai Parlament mai strasbourgi plenáris ülésén. Őry Csaba fideszes EP-képviselő, a néppárti frakció foglalkoztatáspolitikai koordinátora hozzászólásában üdvözölte az Unió elkötelezettségét a kérdésben, egyben hatékonyabb és gyorsabb fellépésre ösztönözte az Európai Bizottságot, hogy az érdekelt felek minél hamarabban és minél hatékonyabban felhasználhassák a pénzügyi forrásokat, a fiatalok mielőbbi munkához juttatása érdekében.

Őry Csaba szerint Magyarország ezen a területen is jobban teljesít, mint sok másik tagállam. Jóval a 2013 tavaszi uniós döntés előtt a magyar kormány már 2012 nyarán döntött az „Első munkahely garancia program” elindításáról, amelynek keretében az utóbbi közel két évben több mint 16 ezer pályakezdő fiatal talált elsősorban az elsődleges munkaerőpiacon munkahelyet. Ezenkívül a Munkahelyvédelmi Akcióterv keretében nyújtott kedvezmények is segítették a fiatalok elhelyezkedését.
 
A néppárti politikus szerint példaértékűek a magyar kormány jövőbeli tervei is: a 2014-2020 közötti európai uniós költségvetési időszakban rendelkezésre álló 6 milliárd euró Magyarországra eső részét, 15 milliárd forintot a magyar kormány minél előbb igénybe akarja venni és ezen túl Magyarország még a foglalkoztatási célokra rendelkezésére álló 600 milliárd forint egyharmadát is a 15-24 éves fiatalok munkaerőpiaci helyzetének javítására szeretné fordítani. Ezzel a magyar kormány mintegy 150 ezer fiatal munkába állását segíti majd.
 
Őry Csaba fideszes európai parlamenti képviselő szerint mivel az ifjúsági munkanélküliség az EU-ban régóta központi téma, különösen a válság miatt, és mivel szinte minden tagállamok érintő kérdésről van szó, továbbra is nagy figyelmet kell fordítani a kormányok közötti jó gyakorlatok cseréjére.
 
Háttér: Az ifjúsági munkanélküliség és a fiatalok foglalkoztatási aránya tagállamonként különböző. A 15-24 éves korosztályból Magyarországon jelenleg 263 ezer a foglalkoztatottak létszáma, és 75 ezer a munkanélkülieké. A 24 százalékos ifjúsági munkanélküliségi rátával pedig – amely körülbelül két és félszerese az átlagos munkanélküliségi rátának – Magyarország az uniós középmezőnyben helyezkedik el. Fontos látni a tendenciát is: 2010 augusztusa óta folyamatosan emelkedett a foglalkoztatottság a teljes népesség körében, a fiataloknál 2012 nyaráig csökkent vagy stagnált.
 
Az ifjúsági garancia a fiatalkori munkanélküliség leküzdésére irányuló új megközelítés. Az EU tagállamai 2013 áprilisában támogatásukról biztosították az ifjúsági garancia elvét. Ezt követően az érintett tagállamoknak 2013 decemberéig kellett benyújtaniuk a nemzeti akcióterveket az Európai Bizottságnak.
 
A tagállami kiadások mellett az EU is hozzá fog járulni az ifjúsági garanciarendszerek működéséhez az Európai Szociális Alap és a 6 milliárd eurós kerettel rendelkező ifjúsági foglalkoztatási kezdeményezés révén.