Közlekedés és turizmus

Menekültügyi témában szólalt fel hétfő este az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén Deli Andor fideszes EP-képviselő

Menekültügyi témában szólalt fel hétfő este az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén Deli Andor fideszes EP-képviselő

2015. 07. 08.

Deli Andor arra hívta a fel a figyelmet, hogy a franciaországi Calais-ban illegális migránsok zaklatják a kamionosokat. Úgy próbálnak átkelni a La Manche-csatornán Nagy-Britanniába, hogy akár erőszakkal is igyekeznek feljutni a Calais-ban várakozó teherautókra, veszélyeztetik a sofőrök testi épségét, kárt okoznak a rakományban, és sok esetben önmagukat is veszélybe sodorják.

"Szükségesnek tartom, hogy az Európai Bizottság (…) sürgősen cselekedjen ebben a kérdésben" – mondta a magyar néppárti EP-képviselő. Emlékeztetett, hogy a múlt héten húsznál több néppárti képviselőtársával együtt sürgős választ igénylő kérdést intézett a javaslattevő-végrehajtó uniós intézményhez, és felháborítónak nevezte, hogy az ügy mégsem került fel a mostani plenáris ülés napirendjére.

(forrás: inforadio.hu)