Közlekedés és turizmus

Nagyobb megbecsülést a hivatásos sofőröknek!

2023. 10. 09.

Az Európai Parlament plenáris ülése a kamionparkolók hiányáról és az ott uralkodó elfogadhatatlan higiéniai körülményekről tartott vitát csütörtök délután. Deli Andor fideszes EP-képviselő a felszólalásában felkérte az Európai Bizottságot, hogy vizsgálja felül a jogszabályi keretet, hogy hatékony változást lehessen elérni a hivatásos sofőrök munkakörülményeinek javításában és a szakma megbecsülésében.

,,Egyáltalán nem vagyok meglepődve, hogy ma a kamionos parkolók hiányáról kell vitáznunk. Már évekkel ezelőtt, a Mobilitási csomag körüli tárgyalások alkalmával felhívtuk a figyelmet arra, hogy a pihenőidő kötelezően kabinon kívüli töltése nem tud majd működni a valóságban, hiszen már akkor sem volt elegendő kiépített parkoló és pihenőhely. Azonban akkor azzal seperték le ezeket az aggályokat itt a Parlamentben és a Bizottságnál is, hogy jogszabályok hatálybalépésének időpontjára az EU támogatások segítségével gyorsan meg fog oldódni a helyzet. Azonban azt kell látnunk, hogy nem történt változás. Ezért most ismételten arra kérném az Európai Bizottságot, hogy vizsgálja felül a jogszabályi keretet és álljon elő olyan jogszabályi javaslatokkal és támogatási eszközökkel, amelyeknek köszönhetően gyors és hatékony változást lehet elérni a hivatásos sofőrök munkakörülményeinek javításában, ami egyben a szakma nagyobb megbecsülését is jelentené” – zárta felszólalását Deli.