Szerbia, Vajdaság

Nyugat-Balkán: gazdasági együttműködéssel az uniós tagságig

2018. 06. 27.

„Egyértelmű, hogy minél erősebb egy tagjelölt ország gazdasága, annál vonzóbb az  EU számára, hogy felvegye teljesjogú tagállamai közé. Ezért a nyugat-balkáni hatok közötti gazdasági együttműködés az összes fél érdeke, s felgyorsíthatja az unióba vezető utat” – emelte ki Deli Andor vajdasági fideszes EP-képviselő mai konferenciáján az Európai Parlamentben, melynek címe „Gazdasági együttműködés a Nyugat-Balkánon a bővítés tükrében” volt.

„Az esemény témája a nyugat-balkáni tagjelölt államok közötti gazdasági együttműködés, mely azért lényeges kérdés, mert az segítheti, sőt felgyorsíthatja az európai integrációs folyamatokat. Tudjuk, hogy a régió legnagyobb kereskedelmi partnere az Európai Unió, viszont arról eddig keveset beszéltünk, hogy a nyugat-balkáni tagjelölt országok között igen gyér a külkereskedelem, amin változtatni kellene” – mondta el a néppárti politikus.

„Hasznosnak tartom az EU kezdeményezését az úgynevezett „Berlini folyamat” keretében, hogy a tagjelöltek még az uniós csatlakozás előtt megnyissák egymás között a piacaikat és harmonizálják a kereskedelmi jogszabályaikat az uniós normákkal. Egy összehangolt szabályok szerint működő, majdnem 20 milliós piac előre lendítheti a régió gazdaságát, és egyben egy egységes gazdasági teret is képez a külföldi befektetések számára. Ezzel kapcsolatban hangsúlyozni kell, hogy a nyugat-balkáni regionális gazdasági térség  létrehozása nem alternatívája a teljesjogú EU-s tagságnak” – tette hozzá Deli a nyitó beszédében.

„A mai konferencia során lehetőségünk volt meghallgatni Szerbia és Montenegró, a két élenjáró tagjelölt állam nagyköveteinek, Johannes Hahn európai szomszédságpolitika és csatlakozási tárgyalásokért felelős biztos főtanácsadójának és az osztrák elnökség képviselőjének véleményét. A gazdasági szektorból elmondhatták álláspontjukat a szerbiai és a német gazdasági kamarák, az Eurochambers európai szervezetének képviselője, továbbá egy nyugat-balkáni kkv, amely Szerbián kívül még Montengróban, Boszniában és Macedóniában folytat tevékenységet. Úgy gondolom, hogy hasznos információkat kaphattunk, és végre pozitívabb képet alkothattunk a régióról” – hangsúlyozta Deli Andor a konferencia kapcsán.