Pályázatok és beszámolók

Repülővel Brüsszelbe

Repülővel Brüsszelbe

2016. 02. 29.

A verseny legjobbjai és tanáraik Deli Andor európa parlamenti képviselőtől brüsszeli utazást kaptakajándékba, melyre február 16-a és 18-a között valósult meg. Az ajándékutazást minden régióból a versenyen legjobban szereplő tanuló, illetve tanára kapta, így a csapatot magyarországi, erdélyi, kárpátaljai, felvidéki és vajdasági diákok és tanáraik alkották. Az alábbiakban a fogadáson részt vett diákokat és tanárok mesélnek brüsszeli élményeikről.

Somogyi Pál, a szlovákiai Somorja Madách Imre Gimnázium tanulója: „A kirándulás a lehető legjobban sikerült, Brüsszel gyönyörű város. Örülök, hogy bepillanthattunk a Nyugat egyik fővárosába, s beléphettünk az Európai Parlamentbe. Köszönettel tartozunk Deli Andor képviselő úrnak és munkatársainak, hogy fogadtak minket. Különösen érdekes volt, ahogy bemutatták nekünk az EU működését és történelmét. A Parlamentáriumban egy egész napot elidőztünk volna. Jól éreztem magam a kötetlen beszélgetés során Deli Andorral mind a vacsoránál, mind a Parlamentben, s örülök annak, hogy lehetőséget kaptam, hogy megismerkedjem vele és a munkatársaival. A jó hangulathoz egy jó társaság kellett, szerencsés vagyok, hogy találkozhattunk és barátságot köthettünk.”

Schefler Barna, a romániai Szatmárnémeti Hám János Római Katolikus Teológiai Líceum tanulója: „Nagyon hálásak vagyunk ezért a lehetőségért. A közösen eltöltött pár nap alatt egy új intézményt ismerhettünk meg, mely nagyon fontos az európai emberek számára. Ezenfelül csodálatos élményekkel és új barátokkal gazdagodtam.”

Szögi Evelin, a zentai Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium és Kollégium tanulója: Csupán ez a két nap is elég volt ahhoz, hogy Brüsszel elnyerje tetszésem. Első pillantásra talán kissé szürke városnak tűnik, de a sok látnivaló és a helyi jellegzetességek színesebbé teszik. Az Európa Parlamentről is csak pozitív benyomást szereztem. Káprázatos maga az épület kívülről és belülről is. Tetszett az, hogy meghallgathattunk egy rövid bemutatót az EU intézményeiről és működéséről. Ezután és Deli Andor előadása után sokkal érthetőbb és átláthatóbb lett az egész rendszer.
 

Zsoldos Zsuzsanna Karina, az ukrajnai Beregszáz Bethlen Gábor Magyar Gimnázium tanulója: „Nagyon örülök, hogy részt vehettem egy ilyen különleges társasággal ezen a brüsszeli kiránduláson. Rengeteg élményben lehetett részem, többek között megtekinthettem Brüsszel nevezetességeit, repülőre ülhettem, részt vehettem egy vacsorán Deli Andor képviselő úrral, és az Európa Parlamentbe is beléphettem. Talán az utóbbiak voltak a kirándulás fénypontjai. Megtudhattuk, hogyan épül fel a Parlament és a parlamenti rendszer, és azt is, hogy mivel foglalkoznak a képviselők. Az Európa Parlament ezenkívül nagyon különleges volt számomra, és a Parlamentárium is, ahol még több dolgot tudhattam meg a Parlamentről és a történelmi múltjáról. Összességében ez nagyon tartalmas, érdekes kirándulás volt. Remélem, hogy lesz még ehhez hasonlóra lehetőségem.”

Dr. Bencze Mihály bukaresti matematikatanár: „Első nap Brüsszel történelmi belvárosát látogattuk meg. Este a Le Paon étteremben szervezett ünnepi vacsorán, amelyen Deli Andor képviselő úr, valamint munkatársai, Klenovics Gábor, Tóth Laura és Krucsó Gergő vettek részt, alkalmunk volt beszélni versenyünk múltjáról, jelenéről, és közösen keresni a jövőjére vonatkozó legjobb megoldásokat. A második napot többnyire az EU-Parlament épületében töltöttük, megismertük a céljait, intézményeit és ezek működését, majd Deli Andor képviselő úr a kérdéseinkre is válaszolt. Megtekinthettünk egy parlamenti ülést, majd közös fényképpel zártuk a látogatásunkat. A délutáni órákba még belefért az Atomium megtekintése, azután szabad program következett. Az utolsó napot a hazautazás zárta. Diákjainknak üzenjük, hogy érdemes a matematikát komolyan tanulni, mert akár hasonló különdíjak is várhatnak rájuk.”
 

Liszkay Béla, a szlovákiai Somorja matematikatanára: „Nagyon jól éreztük magunkat. Maga az utazás is élmény volt, most utaztunk először repülővel. A fogadtatás szívélyes és baráti volt. Idegenvezetőnk, Krucsó Gergő, az Európa Parlament gyakornoka, közvetlen és barátságos volt, igyekezett minden kérésünket teljesíteni. Az első napon, egy hosszú séta során megismertük Brüsszel belvárosát. Kellemes volt a Deli Andorral való találkozásunk. Segítőkész volt, minden kérdésünkre igyekezett kimerítő választ adni. Az EU-val kapcsolatos prezentáció is élvezetes volt. Sok szép élményben volt részem. Itt szeretném megköszönni a szervezőknek, hogy részt vehettem ezen az érdekes és élményekkel teli kiránduláson.”

Dr. Péics Hajnalka, Szabadkán és Zentán tanító matematikatanár: „Brüsszelben már jártam korábban, de az Európa Parlament kapuját most léptem át először. Mély benyomást tett rám a látogatás, s ezen nemcsak az épületet és a parlamenti működésbe való bepillantást értem, hanem a Deli Andor képviselő úrral való találkozást is. Nagyon büszke vagyok arra, hogy Vajdaságot ilyen barátságos és közvetlen ember képviseli, aki szakmai tudásával is keményen helytáll a különböző problémák megoldásában. A képviselő úr munkatársai is nagyon energikus és kedves emberek, s lerí róluk, hogy a hétköznapokban is ugyanilyen energiával és pozitívan állnak hozzá a problémák megoldásához. Jól lehet dolgozni ilyen csapatban!

(Forrás: Magyar Szó)