Pályázatok és beszámolók

Szabadka: Kiállítás nyílt a magyar szecessziós építészetről

Szabadka: Kiállítás nyílt a magyar szecessziós építészetről

2015. 11. 10.

Komor Marcell és Jakab Dezső alkotása, a szabadkai Városháza. A szabadkai Zsinagóga a Kárpát-medencében egyedülálló. A Raichle-palota. Néhány építészeti remekmű, amelyek a magyar szecesszió örökségét képezik. A Városháza alatti Emléktárgy-boltban a 19-20. század fordulójának sajátos építészeti stílusáról nyílt kiállítás. A tárlat célja, felhívni a figyelmet a kulturális örökségre, annak fontosságára. Deli Andor: „Az a körülmény, hogy képviselőként elhozhat az ember egy ilyen kiállítást, és éppen kritikus pillanatokban, amikor valahol romos állapotban vannak épületek, illetve rombolnak épületeket, ellensúlyként próbálunk rámutatni ezeknek az épületeknek a fontosságára. Azt gondolom, hogy ez egy konkrét intézkedés, amivel fókuszba helyezhetjük a szecessziós épületeinket, azok értékét és megvédését.”

A szecesszió egy békés korszak stílusa, amelyből napjaink Európája is táplálkozhat. Sógor Csaba: „Gazdasági fejlődés, béke és alkotó emberek teremtették meg ezt a rövid – húsz évnek tekinthető első világháború alatti korszakról beszélünk-, ezt stílust. Ha béke van, gazdasági fejlődés van, ha képzett emberek vannak, akkor Európa mindig tud újat, szépet és jót alkotni. Nagy igény van erre, nem csak az építészet területén, hanem az emberi jogok, gazdaság, kultúra területén is.”

Kolozsvár, Marosvásárhely, Csíkszereda, Vajdaság. Egyebek mellet e régiók és városok kulturális örökségét, szecessziós építészetét ismerhetik meg azok az érdeklődők, akik ellátogatnak a most megnyílt tárlatra.

A képeken túl egy épületmakett vezeti be a látogatókat a szecesszió világába. Annak ellenére, hogy a stílus reneszánszát éli napjainkban, számos épület teljesen lepusztult, és sürgős felújítást igényel.

Forrás: Pannon RTV