
Vajdasági ösztöndíjasok az EP-ben
2015. 07. 08.
Az első – "turistanap"- során közösen meglátogattuk Haut Koeningsburg várát, megtekintettük Obernai festői főterét és muskátlival díszített házait, hajóztunk Strasbourg történelmi belvárosában illetve volt lehetőség gyalogos városnézésre is az elzászi régió központ…jában.A keddi nap a hivatalos programé volt, melynek keretén belül a csoport ellátogatott az Európai Parlamentbe, ahol meghallgattak egy előadást az Európai Parlament működéséről és közösen elbeszélgettünk a fiatalok jövőbeli terveiről, lehetőségeiről illetve az EU-t érintő aktuális témákról. A program kicsúcsosodásaként lehetőség nyílt az Európai Parlament plenáris ülésének megtekintésére is.